Ifj. Márkus Mihály lett a Pápai Egyházmegye esperese

Ünnepi istentiszteletet és közgyűlést tartott a Pápai Református Egyházmegye, amelynek keretében megtörtént ifj. Márkus Mihály esperesi beiktatása, valamint esküt tett az egyházmegye új gondnoka, tisztségviselői és bírái.

Ifj. Márkus Mihály lett a Pápai Egyházmegye esperese

Id. Márkus Mihály nyugalmazott református püspök köszöntötte az ünnepi istentisztelet jelenlévőit és olvasta fel Isten igéjét, majd pedig Steinbach József igehirdetése következett.

A Dunántúli Egyházkerület püspöke Márk evangéliumából, az ötezer ember megvendégelésének történetét idézve arról beszélt, hogy az életben számos megoldhatatlannak tűnő feladat elé állít az élet mindnyájunkat, ám ha Jézus Krisztus segítségét kérjük, akkor Ő soha nem fog bennünket magunkra hagyni.

 

Máté László egyházkerületi főjegyző imádságát követően ifj. Márkus Mihály esperesi esküt tett, majd pedig Steinbach József áldotta meg a frissen beiktatott esperest.

Tóth József, az egyházkerület új gondnoka, valamint a frissen kinevezett tisztségviselők és bírák is letették esküjüket.

Ifj. Márkus Mihály székfoglaló beszédében a rá váró feladatokat taglalva Jeremiás prófétát idézte: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”– Nekünk itt és most a Pápai Egyházmegye területén kell helyt állnunk. Sok örömben, sokszor óriási kihívások közt. Csak Ő tudja a tervét, de nem mondta, hogy nem lehet megkérdezni tőle. Mi tehát a feladatunk? Isten tervéhez kapcsolódni. Meg kell ismernünk azt, és Isten akaratának végrehajtójaként lelkünket is meg kell erősítenünk. Közösséget kell építenünk gyülekezetünkben, és a lelkészek között – mondta az esperes, majd az előtte álló bő öt évben elvégzendő feladatokat is sorolta hangsúlyozva, számít az elődök bölcsességére, de szerinte a múltba révedés nem vezet előre, ezért a jövő feladataira kell koncentrálni.

Az ünnepi alkalmon Tóth József egyházmegyei gondnok köszöntötte a jelenlévőket, majd pedig megnyitotta az ünnepi közgyűlést, melynek során köszönetet mondtak az egyházmegye korábbi tisztségviselőinek a szolgálatáért. Dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok is köszöntette a jelenlévőket és az Úr áldását kérdte az egyházmegyei esperes és gondnok szolgálatára.

Apostol Pál és Mórocz Attila lelkipásztorok, Imre Bálint a Mezőföldi Egyházmegye esperese, Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója, Gyimóthy Lajos, a Pápai Református Gyülekezet gondnoka, Mail József apát-plébános, valamint Polgárdi Sándor evangélikus esperes is köszöntötte ifj. Márkus Mihályt és Tóth Józsefet.

Dr. Áldozó Tamás polgármester Pápa városa nevében köszöntötte az esperest. Az elmúlt évtizedet a csodák sorozatának nevezte a városvezető, ami a reformátusok szolgálatát illeti, amely csodák mögött az egyház tisztségviselői és gyülekezeti tagjai voltak. - Amikor megújul egy igazgatás, az mindig egy ünnep. Egyrészt egy örökség elfogadását és továbbvitelét jelenti, másrészt sok-sok új energia becsatornázását jelenti, abba az irányba, hogy mindez teremtő erővé váljon - fogalmazott Áldozó Tamás a város együttműködését és támogatását ajánlva a kinevezett esperes számára.

Dr. Kövér László, az Országház elnöke levélben köszöntötte az új esperest.

Forrás: infopapa.hu