Koncertek a Református Ótemplomban

Forrás: papa-ma.hu

 
Koncertek a Református Ótemplomban főképe
A Pannonia Reformata Múzeum négy alkalomból álló zenei hangversenysorozatot indít útjára 2019-ben. A zenei csemegének a különleges akusztikájú Református Ótemplom ad majd otthont. A hangversenyeken a hazai élet itthon és külföldön egyaránt elismert szólistái lépnek fel, valamint a városban élő művészek is gazdagítják a zenei rendezvény repertoárját. 
Az első koncert március 16-án lesz, akkor Bálint János fuvolaművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólófuvolása és Németh-Vékes Erzsébet zongoraművész, a Pápai Bartók Béla AMI tanára lép fel. 
Halászné Kapcsándi Szilvia, a Pannonia Reformata Múzeum vezetője, gyűjteményi igazgatóhelyettes elmondta, az elmúlt év látogatóigényei hívták életre, s indították el a kezdeményezést, hogy az Ótemplomba hiánypótló komolyzenei koncertsorozatot szervezzenek. 
-Ez a miliő, amit a templom ad, azt semmilyen más terem nem tudja pótolni. Tavaly sikerült egy új zongorát is beszerezni, ami további lehetőségeket nyit az Ótemplomban. A négy alkalomra jegyek és bérletek is válhatóak 2019. február 19-től a Pannonia Reformata pénztárában - emelte ki Halászné Kapcsándi Szilvia. 
Németh-Vékes Erzsébet zongoraművésztől megtudtuk, a koncertsorozatra szinte egyből megvoltak a fellépő művészek. 
-Gyermekkorom óta jól ismerem a fellépőket. Jól tudom, hogy mindegyikünk világszínvonalon játszik a saját hangszerén. Boldogan és örömmel vállalták a fellépést mindannyian - mondta a zongoraművész.
Parola Csaba egyházzenész elmondta, örömmel fogadta a hírt, hogy koncertsorozatot indítanak az Ótemplomban. 
-Minden évben szeretnénk egy-egy jelenleg élő zeneszerző művészetét bemutatni, hiszen sokan nem is hallottak még róluk. Ezt lehetőség szerint helyi művészekkel valósítanánk meg, hiszen ez is célja a missziónak, hogy helyi művészek kapjanak bemutatkozási lehetőséget - tudtuk meg Parola Csabától, aki majd október 26-án lép fel. Ő a genfi zsoltárokat mutatja be XXI. századi köntösben. 
A sajtótájékoztatón egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni Köntös László gyűjteményi igazgató, de a koncertsorozat kapcsán elmondta, a Pannonia Reformata Múzeum már tavaly, a nyitás évében is helyet adott néhány koncertnek, ezek mindegyike nagy sikert aratott. A fellépők és a közönség is dicsérte az Ótemplom akusztikáját, hangulatát és környezetét. Az elismerő visszajelzések is megerősítették őket abban, hogy érdemes szervezniük egy klasszikus zenei hangversenysorozatot. Szeretnék ezzel megmutatni az intézménynek a lelkét, szeretnének élményt adni az idelátogatóknak, szeretnék, ha minél többen megismernék a hely erejét, hangulatát. A koncertsorozatot a várossal közösen készítették elő, köszönik a támogatást, s örülnek annak, hogy nem egy elzárt egyházi intézmény programjáról van szó, hanem Pápáról, a kultúráról, a közösségről.

Képek:

kép a galériábankép a galériábankép a galériában
Í