A pápai gyülekezet szolgálatában

Dr. Böröczky Zoltán és Kiss Elemér

Gyülekezetünk két meghatározó egyénisége, dr. Böröczky Zoltán főgondnok és Kiss Elemér gazdasági gondnok a most kezdődő ciklusban már nem vállalt gondnoki illetve presbiteri szolgálatot.

Dr. Böröczky Zoltán 28 évig  – ebből 21 éven át főgondnok-, míg Kiss Elemér 37 évig volt presbitere a pápai gyülekezetnek és 21 éven át gondnoka. Odaadó munkálkodásukért a karácsonyi istentiszteleten adtunk hálát, s ifj. Márkus Mihály lelkész köszöntötte őket, valamint mindenben hűséges támogatójukat, hitvesüket, Ildikót és Idát.

Ebből az alkalomból beszélgettem velük.

1. Mindannyiunk életében fontosak a gyökerek; honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal. Hitünket ajándékba kapjuk Istentől, mégis meghatározó lehet a szülők, nagyszülők példája, a családban megélt Isten-kapcsolat.

Dr. Böröczky Zoltán: Szüleim gyakorlatban is megnyilvánuló hite minta volt számomra. Mindig észrevették ki van bajban, ki szorul támogatásra, kit kell látogatni a környezetünkben, és kérés nélkül segítettek. Ez nem alkalmi tevékenység, hanem életstílus volt a családban, ahol rengeteg törődést, szeretetet kaptam, s ebből jó volt továbbadni.

Nagyapám presbitere és gondnoka is volt az adászteveli gyülekezetnek. Nyaranta  gyakran elvitt magával a templomba. Mesélte, hogy hogyan rejtették el az oroszok elől az  úrasztali klenódiumokat a parókia udvarán a bukszus bokor alá. Valószínű, hogy már ekkor vonzóvá vált számomra is  a gyülekezeti szolgálat.

Kiss Elemér: Mindkét ágon refromátusok voltak az őseim. Édesapám 52 éven át szolgált presbiterként. Édesanyám úgy nevelt bennünket, hogy nekünk, bátyámmal együtt természetes volt a templomba járás. Mi az 50-es években is jártunk hittanra. Szüleinktől már korábban is hallottuk a bibliai történeteket, és édesanyám még kapálás közben is zsoltárokat énekelt. A vasúton túlról kellett eljutnunk a templomba. Jó kis gyalogtúra volt, mert akkor még nem közlekedett busz arrafelé. A gyerekistentiszteletek a most felújított Ótemplomban zajlottak, Bognár Károly tiszteletes úr vezetésével. Ő oktatott hittanra és ő is konfirmált. Középiskolás koromban és a katonaság után sem szakadt meg kapcsolatom az egyházzal.

2. A rendszerváltás előtt szenvedtetek-e hátratételt azért, mert szorosan kötődtetek a református egyházhoz?

Dr. Böröczky Zoltán: Azt kell mondanom, hogy nem, bár volt presszió pl. édesanyámat minden évben behívatta az igazgató,  hogy  irasson ki hittanról, mert egy kitűnő tanuló ezzel „rossz” példát mutat .Természetesen továbbra is hittanos maradtam egészen  1961-ig, a konfirmációmig. Áldó igém : „ Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” Ez a hűség a későbbiekben is inkább javamra volt, mint  hátrányomra. Például az egyetemi felvételin sem hallgattam el hitemet, és ennek ellenére felvételt nyertem. Igaz, eleinte nem értettem,hogy az évfolyamtársak és csoporttársak közül kiemelve néhányunkat miért egy kis létszámú,   az egyetemtől távoleső, főleg külföldi hallgatók által lakott kollégiumban helyeztek el bennünket. Hamarosan rájöttünk, hogy  azonos világnézetünk miatt  különítettek el bennünket , hogy ne „fertőzzük” a nagyobb, kollégiumi közösséget. Ez is inkább előnyünkre vált, mert  egy budai, csendes, zöldövezeti környezetben, családias, diákotthoni életünk lehetett. Az akkor szövődött barátságok máig is élnek.

Egy munkahelyi  pártfunkcionáriussal –annak ellenére, hogy nem tudott beléptetni a pártba- jó viszonyban voltam, Nem egyszer beszélgettünk, melyek során éreztem kissé  lekezelő fölényességét. Egyszer a templom mögött egymás mellett parkoltunk. Kérdezte, hová megyek. A lelkészi hivatalba.  - S mondd, mennyit kapsz te azért, hogy odajársz? -Az én jutalmam, hogy tehetem- válaszoltam.

Már sok éve nyugdíjas volt, amikor halála előtt pár héttel összefutottam vele a kórház udvarán, Mikor elköszöntünk, félelmet láttam a szemében, mikor azt modta: „Milyen jó neked Zolikám. –Miért? – néztem rá. – Mert van hited.” Megrendítő volt

Kiss Elemér:  A munkahelyemen voltak hívő és nem hívő emberek, ez utóbbiak igyekeztek más irányba befolyásolni. A 80-as években tudtam meg, hogy szabályosan megfigyelt valaki. Mindig akkor akadt dolga a Március 15. téren, amikor templomba mentem. Kiderült, hogy ez volt a pártfeladata.

3. Hosszú szolgálatotok alatt több lelkész munkáját is segítettétek. Rengeteg feladatot kellett megoldanotok. Felsorolnátok ezek közül néhányat?

Dr. Böröczky Zoltán: Hála Istennek elnöktársaimmal: Kertész Péter majd  Márkus Mihály nagytiszteletű urakkal békés egyetértésben dolgoztunk együtt. Ha akadt olyan ügy, amelyben nem voltunk azonos nézeten,  átbeszélve azt,  mindig tudtunk közös véleményt kialakítani. A felelős presbiteri, főgondnoki szolgálathoz  elengedhetetlen volt  a napi  igére való figyelés, az abból nyert útmutatás. Talán a legtöbb figyelmet és bölcsességet a rendszerváltás után az egyházi ingatlanok kártérítésével  kapcsolatos  minisztériumi tárgyalások, valamint a lelkészválasztások körüli törvényesség betartása igényelt. De ugyanilyen körültekintést követelt  a közelmúltban az Édenkert Református Óvoda újraindítása is.

Kiss Elemér: Hargita Pál nagytiszteletű úr idején lettem presbiter. Először nehezen szólaltam meg a nálam 30-40 évvel idősebb presbiterek között. A feladatok viszont így is megtaláltak. Kezdetben inkább fizikai munkát végeztem, majd a számvizsgáló bizottságba kerültem.

1996-ban már az új lelkész, Kertész Péter megválasztásának előkészítésében vettem részt. Gazdasági gondnok lettem, s ettől kezdve hetente 3-4 órát a gyülekezet pénzügyeivel foglalkoztam. Közben elláttam a presbiteri feladatokat is. 18 alkalommal képviseltem gyülekezetünket gondnoki konferenciákon, Balatonfüreden. 12 évig voltam egyházmegyei tanácsos, 10 gyülekezetben vettem részt lelkészválasztáson, vizitációkra jártam. 12 évig az egyházkerületi közgyűlésnek, 6 évig a kerületi tanácsnak voltam tagja.

2002-től ifj. Márkus Mihály, majd később mellette Szakács Gergely lelkipásztorok munkáját segítettem. Mindezeket Isten segítsége nélkül nem tudtam volna megvalósítani. Mindig ez az Ige vezérelt:

„Aki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” Jakab levele 4:10.

4. Bizonyára sok emlékezetes esemény részesei lehettetek. Mire, mikre gondoltok most is szívesen?

Dr. Böröczky Zoltán: Valóban rengeteg feladat adatott és emlékezetes esemény történt a 28 év alatt. Hosszú lenne felsorolni. Mégis leginkább  azokra az evangélizációkra, hitmélyítő alkalmakra gondolok vissza, amelyek a gyülekezet széles rétegeit érintették meg. Mikor olyan neves igehírdetők bizonyságtételeit hallgathattuk,  mint pl. Csiha Kálmán, Cseri Kálmán, Takaró Károly, dr. Márkus Mihály, Lovas András, hogy csak kiemeljek néhányat. Az ő szolgálatukra, majd a velük való, fehér asztal melletti, őszinte, testvéri  beszélgetésekre, együttlétekre mindig hálával gondolok.

Kiss Elemér: Nagy megtiszteletés és maradandó élmény volt számomra, hogy 1988-ban tagja lehettem az egyházkerületi delegációnak, mely az Egyesült Államokban, Minnesota államban járt.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy gondnokságom alatt épült meg a gyülekezeti ház, és én is tehettem érte valamit. Szívesen gondolok vissza az egyházkerületi szervezésű REND-ekre, eddig Istennek hála, mindegyikre eljutottam. A pápain, 2010-ben, mint segítő házigazda tevékenykedtem.

Szolgálatom idején sok Ige vezetett, de a legmeghatározóbb ez volt: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál bennemajd ő teljesíti.” Zsoltárok 37:5.

Így a presbiteri szolgálat végén pedig ez cseng a fülemben: „Elég néked az én kegyelmem” II. Kor. 12:9.

5. Milyen biztatást adnátok útravalóul az új gondnoknak és a presbitérium tagjainak?

Dr. Böröczky Zoltán: Az új presbitérium 15 főből áll. Úgy gondolom, hogy a kisebb létszám az ügyek hatékonyabb, gyorsabb előkészítését, aktívabb együttgondolkodást és döntéshozatalt eredményezhet. A kisebb csoportban mélyebb lehet a lelki közösség, még személyesebbek és őszintébbek  a vélemények, egymás bátorítása, erősítése, esetleg intése. Azt kívánom a lelkész, gondnok és presbiter testvéreknek, hogy egy szeretetteljes közösségben, egymás hitét erősítve szívbéli örömmel tudják szolgálni Istent és a gyülekezetet. Ezért imádkozom, és Isten áldását kérem munkájukra.

Kiss Elemér: Olvassák a Bibliát, majd az biztatás és erőt ad. Válasszanak egy-egy Igét, és az legyen szolgálatuk mottója.

Köszönöm a beszélgetést! További életetekre, szolgálatotokra, családotokra Isten gazdag áldását kérjük!

Kövy Rózsa

A hetvenedik életévüket betöltött leköszönő gondnokok és presbiterek tiszteletbeli presbiteri címben részesültek. A húsvéti istentiszteleten köszöntötte őket ifj. Márkus Mihály a gyülekezet nevében. Név szerint a következők:

Dr. Böröczky Zoltán, Kiss Elemér gondnokok

Kiss Gyula, Kiss Károly, dr. Marczali István, Péterffy Lajos, Sándor József presbiterek

Borbély Józsefné pótpresbiter