Munkatársak

Parola Csaba (kántor)

 

 

 

 

dr. Németh Tamásné Schédl Tímea (Nőszövetség elnöke)

1977. augusztus 8-án születtem Várpalotán szüleim első gyermekeként. Általános iskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. Kiskoromtól fogva meghatározó volt számomra az a családi és gyülekezeti légkör, amelyben nevelkedtem és növekedhettem a hitben. Családtagjaim és lelkipásztoraim élő hite követendő példa lett számomra az Isten felé vezető úton. Középiskolai tanulmányaimat 1991-1995 között a Pápai Református Gimnáziumban folytattam. Az itt eltöltött évek során erősödött meg bennem az az elhatározás, hogy lelkipásztor szeretnék lenni. Először, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karán szereztem hitoktatói végzettséget 1998-ban, majd a Hittudományi Karon 2002-ben végeztem lelkipásztor szakon. 2002-2006 között segéd-, illetve beosztott lelkészként Székesfehérváron szolgáltam. Ezekben az években lehetőségem volt megismerni a gyülekezeti élet minden egyes szolgálati területét. 2005-ben Pápán szenteltek lelkésszé. 2006-ban kötöttem házasságot Németh Tamással. 2006-2012 között a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában dolgoztunk férjemmel. 2012 augusztusától Pápán végezzük lelkipásztori feladatainkat. Férjem, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora, rendszeres teológiai tantárgyakat tanít. 2012-2014-ig az Akadémia rektori hivatalát vezettem. 2014 szeptemberétől 2017 januárjáig a Pápai Református Egyházközség hitoktató lelkipásztoraként végeztem teendőimet. 2015-ben szereztem vallástanár-nevelő szakos diplomát a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. 2017 februárjától ismét a Pápai Református Teológiai Akadémia rektori hivatalvezetőjeként dolgozok. A hittanoktatást 2017-től kevesebb óraszámban, egy iskolában végzem. A 2019-es esztendőtől töltöm be az egyházközség nőszövetségének elnöki tisztét. Két gyermekünk van: Ábel és Abigél. Életem és szolgálatom útmutató igéje: „Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala” (Kol 3,17).