Presbiter-pedagógus találkozó 2017

Egymás mellett
A márciusi Kollégiumi vasárnap után került sor az idei presbiter-tanár találkozóra az Immánuel Gyülekezeti Házban. Az összejövetel résztvevői közül kérdeztem néhány illusztris személyt, megszólalt egy pedagógus, egy presbiter és egy lelkész. Bizonyítván, hogy mennyire tarka a kép, azaz mennyi az átfedés a két csoport között: a pedagógus teológiát végzett, a férje presbiter; a presbiter egyik lánya az iskola tanulója; a lelkész középiskolai tanulmányait a Refiben végezte

Báli emlékkép

Az idő múlásával is tisztán emlékszem idei református bálunkra. 
 
Kezdetként Márkus Mihály köszöntötte a gyülekezetet, majd felolvasta Steinbach József jókívánságait. Ezt követően Parola Csabával rövid koncertet adtak, melyet a Tánc-Lánc tehetségei tetőztek egy előadással. Folytatásként mindenki kedvére válogathatott a Boszorkánykonyha ínycsiklandó ajánlataiból, melyhez a büfé szolgáltatta a toroköblítőt. Az édesszájúak finomabbnál-finomabb házi süteményekkel kényeztethették ízlelőbimbóikat. Az izgalmas tombolasorsolás után DJ Marcell szolgáltatta a zenét.

Református Óvoda lesz a Csókai

A héten megszületett a szülői döntés a Csókai Óvoda református egyház működtetésébe adásáról. A hírt Áldozó Tamás polgármester és ifj. Márkus Mihály református lelkész jelentette be a Városházán.
Mint arról már korábban szóltunk, a Pápai Református Egyházközség szándékát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy fenntartásra átvenné a Pápai Városi Óvodák Csókai Tagóvodáját.

Gyermekek karácsonya 2016

 Idén is hatalmas érdeklődés kísérte gyülekezetünkben a hagyományos karácsonyi játékot. Az istentiszteletbe ágyazott műsorban egyaránt részt vállaltak közösségünk fiatal és „fiatalos” tagjai. A dicséreteket az ifj. Márkus Mihály vezette gyermekkórus énekelte a néhány vendéggel kiegészített ifjúsági zenekar által kísérve. (Több dalt jelnyelven is tolmácsoltak a közönség számára.)

 

Oldalak