Útra kelők kurzusa

Február 11-én indul gyülekezetünkben az Útra kelők kurzusa. Kifejezetten azoknak szervezzük, akik szeretnék jobban megsimerni Istent, kíváncsiak arra, merre tart az életük és jobban el akarnak köteleződni Jézus mellett. Az első lépés után ez a MÁSODIK LÉPÉS, ameddig nem minden esetben jutunk el. Ezért is nagyon jó lehetőség az Útra kelők kurzusa. Ahogy a neve is mutatja, közös útra indulunk, ami tele lesz izgalmakkal, új, felfedezésre váró dolgokkal. Mindezt pedig laza, baráti, közvetlen hangulatban.

Jelentkezni február 9-ig lehet az info@papareformatus.hu e-mail címen.

Lelkészbeiktatás

Szeretettel és tisztelettel hívjuk a Pápai Református Egyházközség második megválasztott lelkipásztorának, Szakács Gergely Attilának a beiktatására a gyülekezet minden kedves tagját és az érdeklődőket!
A beiktatásra 2014. december 6-án szombaton 11 órakor kerül sor a Pápai Református Templomban (Pápa, Március 15. tér). 

A beiktatás után mindenkit nagy szeretettel hívunk szeretetvendégségre a Nátus konyha étkezőjébe!

Ismét Alpha Kurzus!

Ismét elindítjuk az Alpha Kurzust! Várunk minden érdeklődőt, aki keresi a választ élete kérdéseire, akit érdekel a keresztyénség, aki örömmel tölt időt egy humoros és kreatív csapatban! Első alkalom: szeptember 16. 18 óra, Immanuel Közösségi Ház (Zimmermann u. 2.).

További információk az Alpha honlapján találhatók. Jelentkezni lehet szeptember 14-ig az info@papareformatus.hu e-mail címen vagy személyesen a Lelkészi Hivatalban.

Hittanos évzáró és családi nap

Június 1-én hittanos évzáróra hívunk minden hittanosunkat, családjaikat, gyülekezeti tagunkat és az érdeklődőket! Az évzáró istentisztelet után Bakonybélbe megyünk egy felejthetetlen családi napra. Legyünk minél többen, búcsúztassuk együtt a tanévet és köszöntsük a nyarat! 

Részletes program és jelentkezési lap alább található (pdf és xls formátumban).

Oldalak