Presbiteri nyárbúcsúztató

Nyárbúcsúztató, egyben a hatéves ciklust lezáró presbiteri kiránduláson vettünk részt augusztus végén. A mindössze 16 főből álló csapatunkat Bella Violetta lelkésznő fogadta Győrszemerén. Vezetésével megtekintettük a templomot, hallottunk a gyülekezet történetéről, életéről. Majd a parókiából gyülekezeti házzá alakított épület felé vitt utunk. A barátságos házban még szálláslehetőség is kínálkozik az arra kirándulóknak.

Gyülekezeti tábor, élmények, Csurgó – interjú az egyik mécsestartóval

A Pápai Református  Egyházközség Mécsestartók táborának ismét a Csurgói Református Gimnázium adott otthont. Július 31-től augusztus 6-ig „Egyek legyetek” bibliai idézet mentén zajlottak a tábor programjai. Újdonság volt, hogy a csoportfoglalkozásokon az ifisek és a felnőttek a reggeli áhítat után elhangzott előadásokat dolgozták fel. További újításnak számított, hogy kórustábor is működött az énekkarosok számára, napi két próbával.

A továbbiakban Tóth Andrea presbitert faggatom tábori élményeiről.

Oldalak