Kedves Érdeklődő!
Ismét meghirdetjük Mécsestartók családos gyülekezeti táborunkat! Már nagy izgalommal készülünk, szervezzük a programokat, a délelőtti előadásokat. Célunk most is, hogy minél közelebb kerüljünk Istenhez és egymáshoz egy hét alatt, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban.
Az idei tábor fő üzenete: „Segítsetek egymásnak!” Idén olyan alapvető és nehéz témákat érintünk, amelyek mélyebben szólnak rólunk, mint elsőre hinnénk. Gyere el, és tapasztald meg, hogyan válik a közösség erőforrássá az úton, amelyen mindannyian együtt haladunk, ahol a nehézségek nem elriasztanak, hanem új távlatokat nyitnak!
Idén július 13-18. (hétfő-szombat) között az evangélikus gimnáziumban Bonyhádon (honlap: https://www.pseg.hu/). A szállás 5-6 fős, emeletes ágyas, külön fürdőszobás szobákban lesz a családoknak és a felnőtteknek. A konfirmandus és ifis korosztályt nagyobb, 10-12 fős kollégiumi szobákban tudjuk elhelyezni, ahol közös fürdőszobák vannak.
SZÁLLÁS: A szállás miatt jelentkezési sorrendben tudjuk feltölteni a szobákat. Ennek oka, hogy házaspárok mellé nem szeretnénk másokat betenni, illetve idősebb embereket nem szeretnénk emeletes ágy felső szintjén altatni. Így ha két ember foglal el egy szobát, az már egy öt ágyas szobát teljesen kivesz a szállások közül. Ha valaki későn jelentkezik, nem biztos, hogy tudunk számára szállást biztosítani.
Szétnéztünk a bonyhádi szállások közt és két elfogadható ár/érték arányú külső szállást találtunk, amik kb. 10-20 percnyi sétára vannak a gimnáziumtól. Ha valaki későn jelentkezik és nem tudunk neki szállást biztosítani vagy akár szívesebben alszik a külső szálláson, ezeken a honlapokon tud magának foglalni:
Perczel Mór Szálló és Vendégház: https://bonyhadisportcentrum.hu/letesitmenyek/perczel-kuria.html
Szállásfoglalás és információk: Máté Viktória 30/611-4858
Árak: 11.000 Ft/fő/éj (összesen 14 fő + 2 pótágy) + IFA 400 Ft/fő/éj
Koller Panzió: https://kollerpanzio.hu/
Árak: https://kollerpanzio.hu/szallas/kiado-szobak-szallas/
Ha valaki külső szálláson lesz, számára is van lehetőség a táborban étkezni.
LAKÓAUTÓ: a táborban van lehetőség lakóautóval parkolni. A kempingekben található csatlakozási lehetőség nincs, de áramforrást tudunk biztosítani. A kollégiumban található közös vizesblokkokat lehet használni.
ÉTKEZÉS: az iskola menzáján fogunk étkezni. Az ételérzékenyekre fel van készülve a konyha. A tíz év alatti gyermekeknek kevesebbet kell fizetni és kisebb adagot is kapnak. A három év alatti gyermekeknek nem kell fizetni, ha nem kérnek érkezést. Ha kérnek, akkor nekik is gyerekadagot tudnak adni.
KIRÁNDULÁS: az idei táborunk hat napos lesz (hétfőtől szombatig). Ennek oka egyrészt a szálláshelytől kapott időtartam, másrészt a költségek csökkentése. Kirándulást most is tervezünk, de nem egész naposat, mint eddig. Terveink szerint a tábor egyik napján délután és este lesz egy nagy közös kirándulás mindenkinek. Ezen kívül délutáni szervezett kirándulás (túra, városnézés, stb.) nem lesz.
UTAZÁS A TÁBORBA: a regisztrációkor jelezd hogy ha autóval jössz és van még hely az autódban! Azt is jelezd, ha nem tudsz utazni és ebben kérsz tőlünk segítséget!
ÁRAK: a tavalyi árakhoz képest jelentős, kicsivel több mint 27%-os emelés volt. Ennek oka, hogy az alapanyag árak és közüzemi díjak nagyon megemelkedtek, ezért a táborhelyet biztosító gimnázium is kénytelen volt emelni.
Átgondoltuk az anyagi lehetőségeinket és próbálunk minden pályázati és támogatási lehetőséget megragadni. Ezeket beépítettük a “pacsirta kedvezmény”-be. Ez azt jelenti, hogy az így kialakított ár csökkentett ár.
Ha április 15. után regisztrálsz, akkor a magasabb árat kell fizetned, ami a teljes árat jelenti.
A szervezőkkel nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenki el tudjon jönni a táborba, aki szeretne. Ennek ne legyen akadálya az anyagiak. Ha úgy érzed, hogy számodra túl magas a részvételi díj, kérjük, ezt jelezd felénk! Különféle források állnak rendelkezésünkre, hogy támogatást nyújtsunk.
Abban az esetben, ha számodra nem jelent gondot a tábor díjának befizetése és szeretnél segíteni valakinek, akkor szívesen fogadunk adományokat akár a Lelkészi Hivatalban befizetve, akár átutalva. Ezzel egy-egy táborozónak tudsz segíteni, akinek nehezebb anyagi körülményei vannak.
Azzal is tudsz segíteni, ha a magasabb részvételi díjat fizeted be és ezzel a pár ezer forinttal támogatod egy nehezebb anyagi helyzetű táborozó részvételi díját. Így tudjuk megvalósítani Pál apostol tanítását: “Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Galata 6, 2)
Az alábbi táblázatban láthatod a tábor árait:

A táborra a következőképpen lehet jelentkezni:
- Töltsd ki a regisztrációs űrlapot, amit itt találsz: KATTINTS!
Ha a családból többen jöttök, mindenkinek ki kell töltenie az adatlapot!
- Szintén a regisztrációnál jelöld be, ha valamilyen ételérzékenységben szenvedsz vagy speciális diétád van. Itt tudod jelölni az esetleges gyógyszerérzékenységet, allergiát, krónikus betegséget, amiről fontos tudnunk a táborban.
- Fizesd be az előleget! Az előleg 5000 Ft/fő. Ezt személyesen a lelkészi hivatalban vagy átutalással lehet rendezni. Számlaszám: Raiffeisen Bank 12085004-00102657-00100002. A megjegyzésekbe írd be: „Mécsestartók” + NÉV. Több jelentkező esetén mindenki nevét tüntesd fel! Ha többen jöttök, az előleget minden fő után fizesd be!
Sajnos SZÉP kártyával nem lehet fizetni!
FONTOS! A tábori jelentkezésed csak az előleg beérkezése után válik érvényessé. Idén is van „korán kelő” kedvezmény. Amennyiben április 15-ig jelentkezel, a kedvezményes ár vonatkozik rád. Ha április 15. és május 31. között jelentkezel, a „teljes ár” vonatkozik rád. Ezt az alábbi táblázatban is láthatod.
Kérjük, hogy minél hamarabb jelentkezz! Ez két okból fontos. Az egyik, hogy érvényesíteni tudd a „korán kelő” kedvezményt. A másik, hogy a korai jelentkezéssel minket segítesz, hogy az előzetes létszámot láthassuk, és a szervezést ezzel megkönnyítsd a számunkra.
Arra kérünk, hogy jelentkezz és fizesd be az előleget! Ezzel semmit sem kockáztatsz. Ha azonban sokáig vársz, lehet, hogy lemaradsz a táborról és akkor te is, mi is szomorúak leszünk.
Ha kérdésed van, vagy további információra van szükséged, bátran keress (30/689-10-06, szjaki@gmail.com)!
A szervezők nevében:
Szakács Gergely
