Április vége a határidő

2016 szeptemberében kezdődtek a felújítási munkálatok a református ótemplomban és a hozzátartozó egykori parókiaépületben. A szokatlanul hideg téli időjárás késleltette a szabadban végezhető kültéri munkákat, így most a szakemberek a vakolásokkal és az udvaron is próbálják behozni a lemaradást, kisgépekkel is dolgoznak, a közművek új csöveit fektetik le. Most még nehéz elképzelni - hisz belépni sem könnyű a kapualjba -, de pár hét múlva elkészül a téglaburkolatú átjáró a Fő utca és a Csáky utca között. 


A kávézó - középkori falrészletekkel

Az épületben szinte kész már a kávézó, szép burkolatot kapott, néhány helyen jól láthatóak a középkori falmaradványok - utánozhatatlan hangulatú lesz a helyiség, már csak az új portál és a berendezés hiányzik. Az ótemplom irányába továbbhaladva az épületben a mosdókhoz érünk, majd a pincelejárat következik - ami egyelőre csak egy létra, a szakemberek ezt használják, míg el nem készül a lépcső és lesz lift is itt. A pince az épület alaposabb átvizsgálásakor került képbe, mint lehetséges kiállítási helyszín. Azóta a szakvélemény kimondta, hogy a pince klímája alkalmas arra, hogy ott helyezzék el az egyiptomi koporsót és múmiát. Így a Pápai Református Gyűjtemények nagy becsben tartott kiállítása most már biztos, hogy ide kerül. Az eredeti helyszín az utcafront emeleti része lett volna, ott most a múzeumpedagógiai foglalkozásokra alkalmas tereket alakítják ki.


A festés, burkolás is kész az ótemplomban

Az ótemplomban elkészült a földszinti téglaburkolat, a középső részre kerültek vissza a régi lapok, de sajnos volt közöttük törött, rossz állapotú, így jónéhány négyzetméterre már új téglákat raktak, de ezek anyagukban, méretükben is a régihez illeszkednek. Már a csillárt és a padokat is visszahozták ide, ezeket restaurálták. Az emeletre vezető lépcső váza is áll, a lépcsőfokok felhelyezése lesz az egyik utolsó mozzanat.


Az ótemplom földszintjéről az emeletre vezető lépcső váza már kész

Köntös László gyűjteményi igazgató elmondta, hogy a mostani állapot nem túl látványos, de pár hét múlva már minden a helyére kerül, hisz az épület felújításának határideje április 30., utána következik a kiállítás építése.

 

 

Forrás:  papa-ma.hu