"Emlékezünk és ünneplünk a reformáció napján..."



Október 31. a reformáció napja, 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét, s bár akkor ezt még nem tudhatta, de tette gyökeresen átalakította a nyugati kereszténységet.

A pápai protestáns felekezetek hagyományos reformáció ünnepi eseménye a közös istentisztelet. Ennek helyszíne idén a református templom volt, ahol Polgárdi Sándor evangélikus esperes hirdetett igét. Mit adott a reformáció az egyháznak? - tette fel a kérdést. A válasz rövid: a megújulást. Luther az emberek kezébe adta a Bibliát, a saját nyelvükön, így nem a kevesek kiváltsága volt többé a Szentírás tanulmányozása és nem latinul szólt az igehirdetés sem.


A reformáció ünnepén ezúttal a református templomban gyűltek össze a pápai protestánsok

Egyház ott van, ahol megvan Isten igéje és tisztán, igazan hirdetik. Istennek igéje nem lehet népe nélkül, de Isten népe sem lehet igéje nélkül. Az ige az, amely csodát művel, mindent rendbehoz, mindent fenntart, mindent véghezvisz - hangsúlyozta Polgárdi Sándor. Az esperes elmondta, hogy ma, közel 500 év után is világossá kell tenni, hogy a reformáció nem egy befejezett gondolat, hanem folyamatos kell hogy legyen a megújulás. Időszerű a régi tétel ma is, az egyház szüntelen reformációra szorul, ez bennünket is érint. A hitetlenség, Isten iránti bizalmatlanság és az ebből fakadó bűnök kísértése ellen napról-napra harca kell indulnunk - zárta igehirdetését Polgárdi Sándor.

A reformációi istentiszteleten jelen volt Márkus Mihály, Szakács Gergely és Németh Tamásné Schédl Tímea református lelkészek, Boncz Zoltán baptista lelkész és Halmos Ábel, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele is. Az alkalmon szolgált az Ausculta énekegyüttes, a csoport egy csodálatos koncerttel is megörvendeztette a híveket. Az ünnepi istentisztelet bevételét a bakonybéli apátsági templom felújítására ajánlották fel a pápai protestánsok.


"A szentek urának légyen örök magasztalás.." - énekelték a hívek az emlékműnél

A református templomból a Reformáció Emlékművéhez vonultak át a hívek, ahol az evangélikus és a református felekezet nevében helyeztek el koszorúkat a gyülekezetek képviselői.

ha


Képek:

           

Forrás: papa-ma.hu

 

 

Forrás: Pápai Városi Televízió