A nyár a házasságkötések időszaka, így van ez gyülekezetünk életében is, hiszen a legtöbb fiatal pár erre az időszakra tervezi a boldogító igen kimondását. 

Augusztusban két különleges szertartásnak is tanúi lehettünk, hiszen nemcsak a gyülekezethez, hanem a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája tanárai karához kötődő Kedves Barátaink kötötték össze életüket.

A Pápai Református Nagytemplomban augusztus 15-én Pál Judit és Biró Csaba, 22-én pedig Pesei Petra és Varga Ernő kérték házassági fogadalmukra Isten áldását. A meghívott vendégek népes seregében a rokonok és a legközelebbi barátok mellett sok tanárkolléga és gyülekezeti tag is jelen volt. Judit és Csaba esküvői szertartásán a gimnázium vezető vallástanára, Vadász Márta református lelkipásztor, Petra és Ernő esküvőjén pedig a gimnázium egykori diákja, Szakács Gergely, a pápai gyülekezet egyik lelkipásztora szolgált.

Judit és Csaba, miért éppen a Pápai Református Gyülekezetben kértétek Isten áldását megkötött házasságotokra? Csaba nem Pápán él, mégis úgy látszik, hogy már  tökéletesen otthonos a közösségünkben. A szertartás utáni fogadás színhelye a Nátus lovagterme volt. Bizonyára nem véletlen, hogy egyik épületről a másikra látni.  Fontos-e számotokra a templom, a gimnázium, a teológia közelsége?

J: Igen, Csaba Veszprémben él és római katolikus vallású, én pedig nyárádi/pápai kálvinista. Nyárádi, mert gyermekkoromat ott töltöttem, a nyárádi gyülekezet tagja vagyok a mai napig, de élő kapcsolatot sikerült kialakítanom a pápai gyülekezettel is. Mivel eddig kétlakiak voltunk, úgy alakult, hogy a veszprémi hétvégéken én mentem Csabával katolikus misére, Pápán pedig ő jött velem istentiszteletre. Mindkettőnk számára fontos volt, hogy Isten áldását kérjük házassági fogadalmunkra, s hogy miért Pápán? Immáron 17 éve a Pápai Református Kollégium tanára vagyok, s a „pápai református szigetnek”, a Kollégium, Református Templom és a Gyülekezeti ház hármasságának meghatározó szerepe van az életemben. Hiszem, hogy Istennek itt van célja velem, a Kollégium szinte otthonom, a kollegáim egy része nagy örömömre jó barátom, s minden kis hétköznapi bizonytalanság ellenére is biztonságban érzem magam ezen a „szigeten”. Csaba ezt pontosan érezte, s a kérésemre igent mondott. S valóban Csaba is otthonosan mozog már a közösségünkben, amit nagyban megkönnyített annak nyitottsága. Emlékeszem az első Istentiszteletre, melyre együtt mentünk, s Márkus tiszteletes úr azonnal felfedezte az új embert, elébe ment, s köszöntötte. Ez a fogadtatás mindkettőnk számára nagyon emlékezetes. Egyébiránt Csaba számára a város nem volt idegen, gyermekkora nyarait gyakran töltötte pápai nagyszüleinél, rokonainál, s középiskolás diákévek alatt is Pápa adott otthont számára, ismeretségünk előttről is sok kedves emlék köti a városhoz és az itt élő emberekhez.

A monoszlói jegyes hétvégéről örömmel meséltetek. Hogyan járult hozzá ez az alkalom az egymás iránt, Isten iránt elköteleződésetekhez?

CS: Tudatosította bennünk, hogy nap mind nap meg kell erősítenünk Istenbe vetett hitünket és egymás iránti szeretetünket. Több pár vett részt a monoszlói két napos jegyesoktatáson, ahol gondolatébresztő előadásokat hallgattunk a lelkipásztoroktól, majd az adott témákhoz kapcsolódóan (biztos alapok, kommunikáció, problémamegoldás, megbocsátás stb) jött a „pár-beszéd”, páronként feladatokat oldottunk meg, mely tudatosította bennünk, hogy melyek azok a területek, melyben erősek vagyunk, és hol kell még fejlődni. A feladatok alapján úgy tűnt, hogy jó úton járunk, ez nagy megerősítést jelentett mindkettőnknek. S bízunk benne, hogy szeretetünk, erőnk és kitartásunk az Úr segítségével napról-napra megújul, s egy életre elegendő lesz.

A esküvőtökön barátaitok, tanárkollégák és Judit sikeres zenei pályát befutott egykori tanítványa énekelt, kántorizált. Milyen üzenete volt ennek a számotokra?

J: Elválasztottuk a polgári esküvőt az egyházitól. A polgárit két héttel korábban, szűk körben tartottuk, a két tanú és a két édesanya jelenlétében, sajnos már egyikünk édesapja sem él. Vendégeket csak az egyházi esküvőre hívtunk, fontos volt számunkra, hogy családtagjaink, barátaink eskütételünk tanúi legyenek. Gyönyörű az archaikus esküszöveg, sokszor átolvastuk az elmúlt időszakban, s Isten segítségét kértük, kérjük, hogy fogadalmunknak megfelelően tudjunk élni. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy Vadász Márta lelkipásztor - akit én gyermekkorom óta ismerek, és a kollégiumi éveknek köszönhetően barátomnak is tudhatok - elvállalta a szolgálatot. Ismeri az életutunkat, küzdelmeinket és örömeinket, s ez megjelent a prédikációban is, „Mindennek rendelt ideje van”. A barátok igazi meglepetéssel szolgáltak. Pálócziné Zergi Klára, Pálóczi László, Péter-Szarka Katalin és egykori kedves tanítványom Opicz József orgonaművész a 47. zsoltárt adta ajándékba négy szólamban, valamint a 134. dicséretet. Annak a szeretetnek a megnyilvánulását éreztük benne, mely hosszú évek óta összeköt bennünket, s melyért hálát adunk Istennek.

Petra és Ernő! Sok közös vonás van az életetekben. Egyikőtök sem pápai születésű, csak néhány éve éltek itt. Mindketten a Refiben tanítotok, de nem azonos a szakotok, mindegyikőtök vonzódik a művészetekhez, de nem ugyanazon területen alkottok. Miben látjátok egymásra találásotok titkát?

Petra: - Megismerkedésünk elején nagyon sokat beszélgettük munkáról, személyes dolgokról. Minden alaklommal kiderült, hogy nagyon hasonló a világszemléletünk, az elveink a tanítással kapcsolatban és az érdeklődési körünk. Szerintem mindketten sokat töltekeztünk ezekből a beszélgetésekből. Én mindenképpen! Nagyon jó hatással volt rám Ernő pozitív személyisége! 

Ernő: Azt hiszem a kölcsönös empátia egymás és diákjaink felé volt az, ami mind a kettőnk érdeklődését felkeltette a másikunk iránt. Két hasonló korban lévő kollegaként kezdtünk el beszélgetni, életről, hivatásról, jövőbeli tervekről. Szerelemről, s közös életről ekkor még szó sem volt.  A jó Isten tervének mondanám, hogy mi ketten egymásra találtunk. 
Hiszem, hogy a művészet iránti „érzékenységünk” is nagyban hozzájárult a „sikerhez”. Más művészeti területen mozgunk, mégis KÖLCSÖNÖSEN nyitottak vagyunk a másikunk tevékenységére. 

Az esküvőtökön a közeli családtagok gyönyörű énekszámmal köszöntöttek benneteket, a szertartás után a Városi fúvószenekar, a gyülekezeti házban pedig a gyülekezeti tagok és a kollégák énekelek néktek? Hogyan érintett ez benneteket?

Petra: Mindegyik meglepetés volt. Igazán megható volt, hogy miattunk eljöttek és készültek számunkra.

Ernő: Meglepetés volt az összes produkció, s hihetetlenül örömteli érzés volt számunkra, hogy időt, s energiát nem kímélve készültek a  „nagy napunkra”.

Szeretnék szépen sorban haladni. Mindenek előtt, szeretném megemlíteni az esküvői bevonuló zenénket, melyet Parola Csaba és Ifj. Márkus Mihály adtak elő. Hálás a szívem, hogy erre az alkalomra külön komponáltak nekünk egy olyan darabot, melyet még soha senki nem hallott ilyen feldolgozásban. 
A családi produkcióra azért kicsit számítottam, hisz gyermekkoromban minden családi összejövetelen énekeltünk, produkcióztunk.
 A fúvószenekar nagyon fontos szerepet játszik az életemben.  Fantasztikus közösséget alkotnak a tagok, s engem az ő zenélésük hatott meg nagyon.
A gyülekezeti házban a gyülekezeti tagok, s a kollégák éneke, pedig hab volt a tortára.  
 

Miért tartottátok fontosnak, hogy a családi vacsora előtt a gyülekezeti házba szeretetvendégségre hívjátok a tiszteletetekre egybegyűlteket?

Petra: A lakodalomra nem tudtunk mindenkit meghívni, de szerettük volna megköszönni mindenkinek a jelenlétet. Úgy gondoltuk, hogy ha voltunk olyan fontosak számukra és megtiszteltek minket azzal, hogy eljöttek, ez a legkevesebb, amivel mi is viszonozhattuk a szeretetüket.
Ernő: A gyülekezet egy közösség, melynek mi is a tagjai vagyunk. S szerettük volna, ha mindazok, akiket a lakodalomba nem tudtunk meghívni, jól éreznék magukat egy kis enni és innivalóval. Azt hiszem, mi ezzel a csekély szeretetvendégséggel tudtuk kicsit viszonozni a szeretetüket.    

Mit gondoltok, tanárként, gyülekezeti tagként milyen példát, útmutatást adhat döntésetek, egymás és Isten iránti elköteleződésetek a tanítványaitoknak?

Hisszük, hogy az egymás felé mutatott tisztelet, megbecsülés, humor és legfőképpen a SZERETET nem csak nekünk, hanem másoknak is útmutatást adhat. Mi ebben a szellemben élünk és dolgozunk nap, mint nap. Reméljük, ez pozitív példa lehet mindazok számára, akik kapcsolatban vannak velünk. S tudatosan ezt az igét választottuk a meghívónkra, s az igehirdetés vezérfonalának:

„Szívetek legyen vidám mindenkor!” (Zsoltárok könyve 22:26)

Mindannyiutokra Istenünk áradó kegyelmét, gazdag áldását kívánjuk a Gyülekezeti tagok nevében is.