Gyülekezeti tábor, élmények, Csurgó – 2. rész

Békefi Imre, missziói gondnokunk gyakorlott táborózónak számít, de most új szerepkörben mutatkozott be.

1. Alaposan felkészültél a csoportvezetői feladatra. Ezt bátran állíthatom, hiszen én is a te csoportodban voltam. Hogy készültél erre az új kihívásra?

A lelkészek már többször említették, hogy be kell vonni több segítőt a gyülekezeti munkába. Ezért szerveztek egy "csoportvezetői tanfolyamot". Az itt hallottak szerint és eddigi ismereteim alapján elképzelhetőnek gondoltam, hogy ilyen feladatot elvállaljak. Úgy is felfogható, hogy a pedagógus tapasztalataimat felhasználhatom a csoportvezetésben, ez pedig segíti pedagógus munkámat.

A felkészülés azért volt könnyű, mert a témákat előre megbeszéltük, előre tudtuk mi, csoportvezetők, hogy mi a "tananyag". Egy vázlatot kaptunk, amelyet úgy egészíthettünk ki, ahogy mi jónak láttuk. Sokat játszottunk,voltak ráhangoló és  fő játékok - ebből vontuk le a tanulságot -ez minden csoportban ugyanaz volt. Ezeket megbeszéltük közösen. A felkészülés tehát csapatmunka volt, de egyénileg is kellett hozzáadnunk a magunk kincsestárából. 

2. „Egyek legyetek!” bibliai felhívás volt a tábor mottója. Milyen módon dolgoztad fel ezt a csoportban?

Ez nem csak a csoportban történt. Szerintem nem lehet elválasztani az "Egyek legyetek" isteni parancsot a teljes tábortól, mert abban a nagy közösségben éltük meg. Mi csupán kiegészítést tettünk hozzá. A csoportban a tagok az egymásra utaltságot tapasztalhatták meg: amikor egymást segítették át a mérgezett sövényen, vagy sofőrként vezették egymást. Bizalmi viszony épült ki a tagok között. A csoporttitok védett kereteket biztosított akkor is, amikor őszinte beszélgetések alakultak ki. 

Természetesen Isten Igéje volt a legfontosabb eszköz a feldolgozásban. A hitmélyítő alkalmak arra jó lehetőségek voltak, hogy néhány bibliai versen elgondolkodjunk, és ez  "bennünk maradva" életünk részévé váljon. 

3. Éltél-e át olyan felemelő pillanatot, amikor legszívesebben megállítottad volna az időt?

Ebben a táborban folyamatosan ezt gondoltam. Annyi minden történt, hogy feldolgozni sem volt idő. Megállítottam volna az időt este, hogy még legyen idő játszani, beszélgetni (és ekkor volt olyan kellemes 35C°). Éjjel, hogy lehetőség legyen aludni... De a délelőtti alkalmak számomra is nagyon jók voltak, mert örömmel töltött el, hogy az élménypedagógiai  játékok a felnőtteket is önfeledt játékra késztették. Jó volt egymással szoros kapcsolatban közösséget alkotni (együtt izzadni - hiszen a nyár legmelegebb hete volt) és egy hétig az Ige közelében lenni és ilyen intenzíven megélni a kereszténységünket. Olyan volt, mint a tanítványoknak a megdicsőülés hegyén... „Jó itt nekünk, készítsünk sátrat magunknak...”. De a hét elszaladt, és van feladatunk itthon: az egységet kell megélnünk saját közösségeinkben, a családban, munkahelyen és a gyülekezetben.

Köszönöm, hogy megosztottad velünk a táborral kapcsolatos gondolataidat. Remélem, hogy jövőre is részünk lehet hasonló élményekben.                                              

Kövy Rózsa