Nagycsütörtök

Idén  március 24.-én, Nagycsütörtökön került sor az Agapéra a gyülekezeti házunkban. A tavalyhoz hasonlóan az idei is sikeres volt, nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett.

Délután 6-kor kezdődött, a szépen megterített asztalok körül kb. 60 személy gyűlt össze.

Énekléssel kezdtünk, időt adva lelkünknek is, hogy megérkezzen és ráhangolódjon az eseményre, majd, mint a tanítványok egykoron, az Úr vacsorát adtuk egymásnak, előbb a kenyeret, majd a bort. Előtte Máté evangéliumából hallhattuk:26 Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! 27 Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, 28 mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”

Úrvacsora után elénekeltük a székely asztali áldást, majd szendvicseket, süteményeket vacsoráztunk, melyeket a vendégségre érkezők hoztak nagy-nagy szeretettel.

Miért volt különleges ez az alkalom? Számomra azért, mert intenzívebben átélhettem a nagycsütörtöki eseményeket, mert éreztem, hogy jó dolog egy közösséghez tartozni, ahol szeretettel és megértéssel fordulnak a tagok egymás felé és ahol nem csak megkérdezik egymástól, hogy “-Hogy vagy?” ,hanem a válaszra is figyelnek.


                                                                       Tóth Katalin Anna