A márciusi Kollégiumi vasárnap után került sor az idei presbiter-tanár találkozóra az Immánuel Gyülekezeti Házban.

Az összejövetel résztvevői közül kérdeztem néhány illusztris személyt, megszólalt egy pedagógus, egy presbiter és egy lelkész. Bizonyítván, hogy mennyire tarka a kép, azaz mennyi az átfedés a két csoport között: a pedagógus teológiát végzett, a férje presbiter; a presbiter egyik lánya az iskola tanulója; a lelkész középiskolai tanulmányait a Refiben végezte.

Riportalanyaim: Mayerné Pátkai Tünde (MPT) igazgató helyettes, Böröczky Attila (BA) presbiter és Szakács Gergely Attila (SzGA) lelkész.

- Mi volt az, ami nagyon tetszett a presbiter-tanár találkozón?

MPT: - A játékosság, a kötetlen beszélgetések lehetősége.

BA: - Őszintén szólva, nem nagy kedvvel készültem a találkozóra. Ilyen esetekben sokat segít az az irányelv, amelyet kiscsoportok vezetése közben alkalmazok és amire minden kezdő alkalommal felhívom a résztvevők figyelmét: annyit fogsz kapni az alkalomtól, amennyit beleraksz. Ebben az esetben is erre figyelmeztettem magam és tudatosan készültem, hogy valóban jelen tudjak lenni, ne csak túl akarjam élni az eseményt. Nekem sokat segített az is, hogy nem voltak ismeretlenek a beszélgetőtársak. Örültem, hogy lelkészünk feladatokkal, konkrét kérdésekkel segítette a beszélgetést, így az nem maradt meg a felszínes társasági társalgás keretei között.

SzGA: - Tetszett, hogy olyan tanárok és presbiterek is eljöttek, akik az előző két alkalommal nem voltak. Örültem nekik. Az is tetszett, hogy azok is eljöttek, akik már korábban is részt vettek az előző találkozókon. Jó volt régi ismerősökkel, volt tanárokkal beszélgetni. Itt vagyunk egymás mellet, iskola és gyülekezet és mégis szükséges volt egymás mellé ülni a terített asztalnál, hogy beszélgessünk. Túlpörgött, túlhajszolt életformánkban jó volt megállni, lelassulni, találkozni egymással.

- Mi volt az, ami kevésbé tetszett az említett találkozón?

MPT: - Ilyen nem volt.

BA: - Annak ellenére, hogy nehéz szívvel mentem el, nem tapasztaltam semmi negatívumot, sőt kíváncsian várom a folytatást és azt is, hogy mivé fogja kinőni magát ez a kezdeményezés. A kíváncsiságom nem alaptalan, mivel hallgatva az egyes asztalok beszámolóit egyértelmű számomra, hogy nem ez volt az utolsó ilyen jellegű összejövetel.

SzGA: -Sajnáltam, hogy nem jött el mindenki. Tudom, az élet nem forgatókönyv, nem lehet elvárni, hogy mindenki ráérjen, minden úgy alakuljon, ahogy előre megtervezzük. Remélem, a jövőben azok is el tudnak jönni, akik most nem voltak jelen.

- El tudnál képzelni egy semleges helyszínt a következő ilyen alkalomra?

MPT: - Igen, örülnék neki, ha kilépnénk az épületeinkből, Bakonybélt kiváló helyszínnek tartom, hiszen az arborétumi séta újabb lehetőséget ad az ismerkedésre, még az asztalközösséghez sem köt, ami most előre el nem tervezett módon ugyan, de mégiscsak megkötötte a kommunikációt.

BA: - Az egyik asztalnál megfogalmazódott ötletként, hogy a jövőben lehetne egy bográcsozós, piknikezős alkalmat tartani, ahol még kötetlenebb lehet az együttlét. Jó ötletnek tartom, hozzátéve azt, ha én szervezném az irányított beszélgetés eszközét nem hagynám ki ebben az esetben sem, mert tapasztalatom szerint ez még jobban segíti az egymás megismerését. Erre azért van szükség, mert különben nem nagyon beszélünk egymásnak magunkról.

SzGA: - Igen, sőt fel is merült a beszélgetésekben, hogy akár közös kirándulást, bográcsozást, családos találkozót is szervezhetnénk.

- Milyennek látod a gyülekezet és az iskola kapcsolatát?

MPT: - Mivel mindkettőnek aktív tagja vagyok, ezért azt látom, hogy alapvetően jó. Sok közös ponton találkozik az életünk, a nyitottság és a kölcsönösség a meghatározó. Köszönettel tartozunk a gyülekezetnek, azért, hogy az építkezés miatt többször is lehetőséget kaptunk a gyülekezeti ház használatára, illetve diákjainkat számtalan alkalommal hívják közösségi szolgálatra.

BA: - Az együttlét elgondolkodtatott a gyülekezet és iskola kapcsolatáról. Valóban szükség van ezekre a formális alkalmakra? Arra jutottam, hogy térben (épületek közelsége), nevünkben (református) sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint személyes kapcsolatban, ahogy ezt egy kívülálló, nem tanár és nem gyülekezeti tag azt jogosan feltételezheti. Mivel ez így van, ezért válaszom egyértelmű igen. Igen, kell az ilyen formális alkalom, amikor „muszáj” találkoznunk, ez segíthet abban bennünket, hogy megismerjük egymást és így megvan a lehetősége annak, hogy ne csak az épületek legyenek közel egymáshoz, hanem mi is.

SzGA: - Őszintén szólva felszínesnek. Minimális a kapcsolat köztünk, holott ez lehetne szorosabb is. Természetesen van átfedés a gyülekezetünkbe járó tanárok, a Refibe járó diákok révén. Van némi kapcsolat kollégiumi vasárnapok, egyéb ünnepek alkalmával, de ez formális és kevés. Szükség lenne a két közösség életét közelebb hozni egymáshoz.

- Pedagógusként/presbiterként/lelkészkén mit tehetsz a „két tábor" közelebb kerüléséhez?

MPT: - Azt gondolom, hogy elég sok ponton próbálom ezt előremozdítani. Az osztályaimat mindig az első napokban megismertetem a gyülekezettel, a lelkészekkel, a gyülekezeti házzal. Elsőként az osztályom vett részt az ételdoboz feltöltésében, korábban az idősebb gyülekezeti tagok látogatásában, kisebb ház körüli munkák elvégzésében segítettek tanítványaim, de a Korban gazdagok körének is adtunk már műsort. Sajnálom, hogy az ifiből az iskolai elfoglaltságuk miatt kimaradnak a refisek, viszont öröm látni, hogy a zenekarban sok tanítványunk ott van.

BA: - Refis diák szülőjeként a személyes találkozásokra is több lehetőségem van. Továbbá jó azt látni, hogy több tanárnak van szorosabb vagy lazább kötődése a gyülekezethez, ami szintén segíti a két közösség közeledését. Ebben látom a szorosabb, elkötelezettebb, bensőségesebb kapcsolat kulcsát is. Azaz minél több tanárt tud „megszólítani”, közösségébe vonzani gyülekezetünk, (természetesen felekezeti hovatartozástól függetlenül), annál szorosabb lesz a kapcsolatunk.

SzGA: - Jó kérdés. Ebben a helyzetben nemcsak lelkészként, hanem Refis öregdiákként is fontosnak tartom, hogy segítsem a két közösség életének szorosabbá válását. Mindenféleképpen szorgalmazni fogom a következő találkozót és azt, hogy a tanárokkal közösen beszélgessünk arról, hogyan tudnánk közelebb kerülni egymáshoz.

Köszönöm mindenkinek az őszinte válaszokat! Hiszem azt, hogy ezzel a néhány sorral is sikerül hozzájárulnunk ahhoz, hogy kapcsolatunk minél gyümölcsözőbb legyen.

„Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére!” /Róm 15;2/

                                                                                                                                                                                 Varga Jenő