VII. Ökumenikus nap

A történelmi felekezetek hetedik alkalommal szervezték meg a Pápai Ökumenikus Napot pünkösdhétfőn, ezúttal a Vissza a forráshoz! jeligével, és végre jó, rekkenő napsütéses időben.

Salgó Ferenc kanonok-plébános megnyitó beszédében az esemény előkészületeit, sokak összefogását, imáit, valamint a mindenki által érthető szeretet nyelvét hangsúlyozta. Unger Tamás alpolgármester köszöntőjéből megtudtuk, az általános jelentésű ökumenikus szó a görög oikosz szóból ered, ami otthont, házat jelent. A lélek kiáradásának ünnepén az egységet, az összefogást, valamint a közös otthonban megtartott rendezvény aktualitását emelte ki a keresztényeket ért támadások tükrében.

A rendezvény a katolikus iskolában kezdődött floorball kupával, az aulában az ökumenikus rajzverseny képeiből, majd bábelőadás, kézműves játszóház, illetve az isteni küldetésekről, és a Kárpátaljai Magyar Baptista Misszióról tartott előadás várta az érdeklődőket. A programok gerince azonban a Fő téren felállított színpadról csalogatta az egyre több látogatót. A református gimnázium mennyei derűt árasztó előadása után kihirdették a rajzpályázat eredményeit, majd a katolikus iskola diákjai jóvoltából száz évet utazhattunk vissza az időben. Idén először hat belvárosi imahelyet érintő „templomfutást" is tartottak, előtte Bali Andrea melegítette be a futók izmait tornával. A Szent Anna Óvoda táncos műsorában a pünkösdi népszokásokból, míg a Nagytemplom tövében Krisztus korabeli ételekből kaphattunk kóstolót. A Gyurátz Ferenc Evangélikus Iskola, valamint a Tánc-Lánc AMI és református gimnázium produkciója mellett átadták az egyházi ének-, illetve a bibliai mesélő verseny díjait is.

Nincs jogunk megítélni egymást – ennek értelmében hirdetett igét Varga Attila baptista prédikátor a samáriai asszony példázatából kiindulva a zenés istentiszteleten, melynek felemelő mozzanata volt, amikor a hívek kézmosási rituáléban vehettek részt. A napot ökumenikus zenekari dicsőítés zárta.

veol.hu   Laskovics Márió