Gyermekek karácsonya 2016

 Idén is hatalmas érdeklődés kísérte gyülekezetünkben a hagyományos karácsonyi játékot. Az istentiszteletbe ágyazott műsorban egyaránt részt vállaltak közösségünk fiatal és „fiatalos” tagjai. A dicséreteket az ifj. Márkus Mihály vezette gyermekkórus énekelte a néhány vendéggel kiegészített ifjúsági zenekar által kísérve. (Több dalt jelnyelven is tolmácsoltak a közönség számára.)

 

Van élet a konfirmáció után?

Igen, van! A gyülekezet tagjaiban már biztos felmerültek azok a kérdések, hogy mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik lekonfirmálnak, vagy azok a gyerekek, akik templomba járnak, részt vesznek-e egyáltalán a gyülekezet életében. A válasz erre a kérdésre is: Igen! A gyülekezetünknek van egy Ifi csapata, melynek egyik fiatal tagját, Halász Krisztinát kérdeztem.

-       Kriszti, hogyan kerültél az Ifibe, és szerinted miért fontos ez a csoport?

Nyárzáró Gyerekhét

Az idei gyerekhét fő témája a sport volt. Szlogenként a „Lépj be te is Isten csapatába” mondat szolgált.

Hétfőtől kezdve több mint 50 gyermek, több felnőtt és ifis segítő is részt vállalt abban, hogy ez a hét ilyen nagyszerűen sikerüljön. Reggelente énekléssel kezdtük a napot, ezt egy korosztályonkénti csoportos beszélgetés követte. A finom ebéd után egy kis szabad játszó-idő várta a még fitt fiatalokat. Mielőtt még vége lett volna a napnak különféle programokon vehettünk részt, itt mindenki megtalálta a neki való programot. Majd a napot énekléssel zártuk.

Mécsestartók Gyülekezeti Tábor Pécs, 2016. július 4. – július 10.

2016. július 4-10-ig a pápai és somogyudvarhelyi gyülekezet tagjaitól volt hangos a pécsi református általános iskola és gimnázium udvara. Természetesen csak délután, hiszen délelőttönként foglalkozások résztvevői voltak a táborlakók. Hogy mi történt az egyes foglalkozásokon, hogy zajlott a tábori élet, ki milyen élményeket szerzett? Mindezekről a legilletékesebbek – az egyes csoportok vezetői, illetve tagjai – számolnak be a következőkben:

Óvodás csoport

Oldalak