Hajlék az örökkévalóságban

„Azt szeretnénk, ha ez a múzeum az egyházkerületünk kirakata lenne" – mondta Steinbach József dunántúli püspök a Pannonia Reformata Múzeum ünnepélyes megnyitóján május 11-én Pápán. A templomteret, két állandó kiállítást, látványraktárat, időszaki kiállítóteret, ajándékboltot és kávézót is magában foglaló épületkomplexumot május 12-én ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők.

Gyülekezeti bál 2018

Ismét beköszöntött a báli szezon, és ezzel együtt eljött az ideje annak is, hogy kicsit kimozduljunk otthonról, ünneplőbe öltöztessük testünk-lelkünk. A Pápai Református Gyülekezetben meg van a lehetőségünk arra, megtanulhatjuk, hogyan érdemes élni és ünnepelni – természetesen a keresztény hagyományoknak megfelelően. Ezek a ciklikusan visszatérő események, ünnepek remek keretet adnak életünknek, amitől az harmonikusabb, rendezettebb, kiszámíthatóbb lehet. Biztonságérzetet teremt és ad.

Megbeszélni végre közös dolgainkat – a 2018. évi jegyeshétvége

Március első hétvégéjén hét pár gyűlt össze a Balaton melletti Monoszlón, megküzdve a nem túl szokványos havas időjárással, decemberi hideggel. Nem volt sok közös bennük, legalábbis szombat reggeli érkezésükkor még nem tudtak róla. Egy biztos találkozási pont azonban mindenképpen volt, mégpedig utazásuk miértje és célja: mindannyian 2018-ban szeretnének összeházasodni.

A pápai gyülekezet szolgálatában

Dr. Böröczky Zoltán és Kiss Elemér

Gyülekezetünk két meghatározó egyénisége, dr. Böröczky Zoltán főgondnok és Kiss Elemér gazdasági gondnok a most kezdődő ciklusban már nem vállalt gondnoki illetve presbiteri szolgálatot.

Dr. Böröczky Zoltán 28 évig  – ebből 21 éven át főgondnok-, míg Kiss Elemér 37 évig volt presbitere a pápai gyülekezetnek és 21 éven át gondnoka. Odaadó munkálkodásukért a karácsonyi istentiszteleten adtunk hálát, s ifj. Márkus Mihály lelkész köszöntötte őket, valamint mindenben hűséges támogatójukat, hitvesüket, Ildikót és Idát.

Egyetemes imahét a Krisztus-hívők egységéért

 

„...nekem sok népem van ebben a városban.”

Minden év januárjában megtartják szerte a világon, röviden csak ökumenikus imahétnek nevezett, összejövetelt a keresztyének. Városunkban január 22-től január 27-ig találkoztunk különböző felekezetű Krisztus-hívők, hogy együtt imádkozzunk a felekezetek egységéért. Hiszen a mi Urunknak is ez az akarata, aki így könyörgött értünk főpapi imájában: „hogy mindnyájan egyek legyenek…, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn. 17:21.)

Oldalak