Mécsestartók tábor 2025
Ismét meghirdetjük Mécsestartók családos gyülekezeti táborunkat! Már nagy izgalommal készülünk, szervezzük a programokat, a délelőtti előadásokat.
Alpha Kurzus
Az Alpha kurzus nagyon jó lehetőség, hogy az élet fontos kérdéseiről beszélgessünk köteletlen formában.
A csoport megalakulásához egy kicsit korábbra kell visszanyúlnunk. A 2018- ban indult Alpha kurzus utáni Útrakelők kurzus tagjaiból megalakult az Utazók csoport, ami 2023-ban megszűnt. A 2022-es alpházók és útrakelők közül hatan gondoltuk úgy, hogy szeretnénk folytatni lelki fejlődésünket, így 2023 szeptemberétől a korábbi Utazók csoport két tagjával kibővülve létrehoztunk egy új csoportot, aminek közösen a Főnix nevet választottuk.
A Bárka csoport 2020-ban jött létre és elsősorban a 2019-es Alpha-kurzus résztvevőiből alakult.
Az évek során többször változott a létszám., mely jelenleg 14 fő.
A „Bárka evezőjét” Mohainé Dániel Ágnes mozgatja és tartja sok szeretettel, a minden év végén megbeszélt igények alapján.
A Korban Gazdagok Köre megalakulásának 10. éves évfordulóját ünnepelte 2024. október 16- án.
2014. október 8-án, az első szerdai napon 11 fő volt a taglétszámunk. Ma már 30 főre növekedett.
A csoporttagok 70%-a egyedül élő. A csoport egy szeretetteljes, családias és segítőkész közösség. A rendszeres szerdai találkozások célja, hogy enyhítse az egyedüllét nehézségeit, megelőzze az elmagányosodást.
Gyülekezeti szilveszter
Szeretettel hívunk mindenkit gyülekezeti szilveszterünkre! Jelentkezni az alábbi űrlapi kitöltésével lehet. Regisztrációs határidő: december 24.

