Hajlék az örökkévalóságban

„Azt szeretnénk, ha ez a múzeum az egyházkerületünk kirakata lenne" – mondta Steinbach József dunántúli püspök a Pannonia Reformata Múzeum ünnepélyes megnyitóján május 11-én Pápán. A templomteret, két állandó kiállítást, látványraktárat, időszaki kiállítóteret, ajándékboltot és kávézót is magában foglaló épületkomplexumot május 12-én ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők.
Read more

Gyülekezeti bál 2018

Ismét beköszöntött a báli szezon, és ezzel együtt eljött az ideje annak is, hogy kicsit kimozdulju

Read more

Megbeszélni végre közös dolgainkat – a 2018. évi jegyeshétvége

Március első hétvégéjén hét pár gyűlt össze a Balaton melletti Monoszlón, megküzdve a nem túl szokványos havas időjárással, decemberi hideggel.

Read more

A pápai gyülekezet szolgálatában

Kép
Dr. Böröczky Zoltán és Kiss Elemér

Gyülekezetünk két meghatározó egyénisége, dr.

Read more