Igen, van! A gyülekezet tagjaiban már biztos felmerültek azok a kérdések, hogy mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik lekonfirmálnak, vagy azok a gyerekek, akik templomba járnak, részt vesznek-e egyáltalán a gyülekezet életében. A válasz erre a kérdésre is: Igen! A gyülekezetünknek van egy Ifi csapata, melynek egyik fiatal tagját, Halász Krisztinát kérdeztem.

-       Kriszti, hogyan kerültél az Ifibe, és szerinted miért fontos ez a csoport?

-       Egy évvel ezelőtt konfirmáltam a pápai református templomban, s azt hittem, hogy ezzel mindent letudtam. Akkor még úgy gondoltam, a hitem abban fog megnyilvánulni, hogy eljárok templomba, és rendszeresen veszek úrvacsorát. Később, amikor bekerültem az Ifi csapatba, rájöttem, hogy ez kevés. A gyülekezetet építeni kell, és a fiatalokban van a remény. Hálás vagyok a barátaimnak és a családomnak, hogy biztattak arra, hogy ifis legyek. Bevallom, először nem akartam menni, mert „Nem ismerek ott senkit, nem érezném jól magam…” mondatokkal ámítottam magam, kicsit féltem tőle. Aztán rábeszéltek, és elmentem az egyik alkalomra. Nagyon élveztem. Azóta igyekszem minden ifin ott lenni, mert a közösség által pozitív fordulatot vett az életem. Úgy érzem, nekem is építenem kell a gyülekezetet, ösztönözni a fiatalokat, hogy lépjenek be ebbe a csapatba. Itt nemcsak Istenről beszélünk, hanem a mindennapokról is, amikben az Úr segít, és ennek a remek közösségnek köszönhetően a hitem egyre nagyobb.

-       Még a nyár elején volt egy kirándulás, ahol a kis-konfirmandusok az ifisekkel együtt töltöttek két napot Attyapusztán. Mesélnél nekem erről az alkalomról?

-       Nagyon örültem, hogy volt konfi hétvége, hiszen az ifisek már a barátaimmá váltak, és ezen a két napon több időt tölthettem velük. Még az ösztönzött erre az attyapusztai kirándulásra, hogy a kis-konfirmandusokat is meg szerettem volna ismerni. Nem is csalódtam ebben az alkalomban, hisz jó volt a közösség, a hangulat és a programok is, továbbá sikerült elmélyülni a témákban. Különösen az fogott meg, amikor este közösen néztünk egy filmet. Elgondolkoztam az üzenetén: a leglehetetlenebbnek látszó dolgok sem lehetetlenek, ha hiszünk Istenben, mert Ő velünk van. Továbbá nagyon tetszett az imaséta, ahol a természet apró csodáinak és a mindennapoknak adtunk hálát.

-       Szerinted érdemes lenne csatlakozni hozzánk?

-       Szerintem fontos lenne, hogy a konfirmáció után minél többen járjanak ifire. A gyülekezet tele van felnőtteknek szóló csoportokkal. A gyerekek még hittanórákra járnak, de hova mennének azok a fiatalok, akik már kis-konfisok és még középiskolások? Nálunk, ifiseknél mindenki megtalálja a helyét egy befogadó társaságban. Lehet, hogy félnek az új közösségtől, de érdemes eljönni és kipróbálni, nem fogják megbánni. Ez nem olyan mint egy hittanóra… sokkal jobb!

-       Hogyan képzeljünk el egy ilyen alkalmat?

-       Rengeteg érdekesebbnél-érdekesebb témával készülnek lelkészeink, s ezek nagyon elgondolkodtatóak. Például a (lelki) gazdagság, a tolerancia, a szépség, igényesség, idő és még sokáig sorolhatnám. Ezek a témák mindennap megjelennek az életünkben, de magunktól nem gondolunk rájuk. Ezek a közösségi foglalkozások élni és hinni tanítanak minket, de ehhez ebbe a remek gyülekezetbe kell tartozni! Az is jó érzés, hogy a barátaimmal lehetek együtt, Istent és a hitet ismerhetem meg, s lelkileg feltöltődhetek.

Szerintem Kriszti minden ifis nevében mondhatta volna ezeket, hiszen mi egy baráti közösség vagyunk, akik összetartanak, mivel mindegyikőnk életében van egy közös pont, Isten. Mindenkit csak hívogatni tudok, hogy csatlakozzon hozzánk, hogyha jobban meg szeretné ismerni Istent és a gyülekezetet.

2016.08.16.                                              

                                                      Csomor István